Jelentős trendváltozások jellemezhetik az e-kereskedelmet a jövőben

2021.12.16. 08:00 | Hírek

A hazai e-kereskedelem jelentős növekedésre volt képes az elmúlt években, most azonban számos jel arra utal, hogy jelentős trendváltozások következhetnek be a szektorban. Annak igyekeztünk utánajárni, milyen trendek formálhatják a hazai piacot.

Az előző évek növekedése stabil és kiszámítható környezetet teremtett a hazai online kereskedők számára. Sőt, a koronavírus-járvány által meghatározott 2020-as év új lendületet hozott. 2019-hez képest 45% növekedést mérhettünk, de a sikertörténet ezután is folytatódott. A KGI Digital és az Árukereső jelentése szerint 2021 első félévében 30%-os bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac, melyen belül az első negyedév forgalma 43,7%-kal múlta felül a 2020-as első negyedév forgalmát. Ráadásul a tavaly is rekord magas számokat hozó második negyedévben idén is további 21%-os forgalombővülés volt tapasztalható, ami a pandémia előtti évek stabilizálódott, 14-16% körüli átlagos növekedési ütemét 25%-kal haladta meg – fogalmaznak a jelentés szerzői.

Noha az idei harmadik negyedév a növekedés lassulását hozta, a negyedik negyedév újra meglepően magas fordulatszámon képes pörögni. Noha egyelőre nincsenek piaci adatok, az eMAG és az Extreme Digital által közösen tartott Black Friday alapján látható, hogy a vásárlóközösség komoly figyelmet szentelt az akcióknak. A két piacvezető webáruház együttesen 10,13 milliárd bevételt ért el egyetlen nap alatt.

Érdemes látni azt is, hogy további tendenciák is jelentős befolyással lehetnek a következő évek e-kereskedelmi trendjeire. Folyamatosan változik a vásárlók korcsoport szerinti összetétele. Jónéhány évvel ezelőtt az általános vélekedés úgy szólt, hogy az online kereskedelem elsősorban a Z-generáció terepe, az idősebb korcsoportok nehezen terelhetők át az online térbe. Ez a vélekedés egyértelműen tévesnek bizonyult, hiszen globálisan és Magyarországon is magasabb a vásárlók átlagéletkora. Hazánkban ez jelenleg 44 év körül van, ráadásul folyamatosan növekszik az 55 plusz korcsoport jelenléte. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában egyre több nagy szereplő ismeri fel annak szükségesség, hogy az idősebb vásárlók számára edukációs anyagokkal tegyék hozzáférhetőbbé az online vásárlás lehetőségét. Idehaza egyelőre erre kevés példát láthatunk.

A kereskedőket jelenleg az foglalkoztatja leginkább, hogy valós veszélyt jelent-e az Amazon érkezése a magyar piacra. Noha lehet tudni tényszerű információkat a német és a lengyel piacon folytatott tevékenységekről, ezek alapján nem vonhatunk le következtetést, a világ elsőszámú online kereskedője mikor érkezik Magyarországra. A hazai piac legnagyobb szereplői komoly erőforrásokat fordítanak a piacvédelemre, illetve törekszenek arra, hogy minél nagyobb kereskedelmi súllyal rendelkezzenek abban a pillanatban, amikor a legnagyobb konkurensük megérkezik – fogalmaz a megkérdezett marketingszakértő.

Vissza a cikkekhez

Keresés

Bank szerinti cikk szűrés

Bankkártya klub

 Email:
 Jelszó:
Elfelejtett jelszó